Indulatból táplálkozik a szándéka, hogy rávilágítson az álszent dolgokra, a jövő évi választást pedig potenciálisan az utolsó esélynek látja a kormányváltásra. Dé:Nash, azaz Sallai Dénes a Z generációs popelőadók legkülönösebb figurája. A „kőfideszesek” gondolatait erős iróniával dalba öntő tarsolyrapper első albuma most jelent meg. Interjú és lemezbemutató.
A kéziratok között található Márai Sándor egyik legismertebb versének, a Mennyből az angyalnak az eredeti példánya is.
Ukrán nők – ápolók, katonák, volt hadifoglyok – beszámolói alapján írta meg Levél keletről című könyvét Inna Sevcsenko. A szerző korábban a félmeztelen tiltakozásairól elhíresült Femen vezetője volt. Milyen dilemmával szembesülnek a nők, anyák, amikor hazájuk hadban áll? Hogyan fest a mai orosz katonák zabrálása? Oldódik-e a tabu a háborús nemi erőszak körül?
Neandervölgyiek című művével Darvasi László nyerte el az első alkalommal átadott Esterházy Irodalmi Díjat. A kötet apropóján a HVG-nek azt mondta, szerinte „a magyar közgondolkodás mindig valami rögeszmének a foglya. Ma önként vagyunk rabok.”
Húsz év után Eric Clapton újra Budapesten lép fel. A koncert május 2-án, az MVM Dome-ban lesz.