22° Budapest
2025 május 31., szombat

Kult

Minden hír

8 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Beperelték Miley Cyrust, mert másolhatott Bruno Mars dalából

Bruno Mars 2013-as slágerének, a When I Was Your Mannek engedély nélküli felhasználását sejti a jogtulajdonos.

8 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Szlovákia Borbély Alexandra filmjét nevezi az Oscarra

A „nemzetközi film” kategóriában versenyezhet a hivatalos magyar nevezéssel, a Semmelweis című Koltai Lajos-filmmel.

8 hónappal, 2 héttel ezelőtt

„Azt próbáltam kideríteni, hogy egy ilyen helyzetben meddig tudnék kiállni a zsidó barátomért”

Nem szeretné, ha kötelező olvasmány lenne, de azt igen, hogy sok tini olvassa – mondja Zágoni Balázs új, A csillag és a százados című regényéről, amelyben egy zsidó és egy nem zsidó fiú barátságán keresztül mutatja be a vészkorszak legsötétebb évét.

8 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Újra ingyenesen lehet bemenni az Operaház aulájába

Hétvégén befejeződött a tesztüzem, a végleges látogatási rendet pár héten belül alakítják ki.

8 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Erdős Virág versét szavalják a Radnóti művészei, így állnak ki Iványi Gáborék mellett

A Szóljatok című vers mások mellett Bata Éva, Bálint András, Gazsó György, Sodró Eliza, Alföldi Róbert, László Zsolt és Kováts Adél hangján szólal meg.