A részvényesek jól fogadták a spórolási célból hozott döntést.
Ukrajna a közelmúltban bejelentette, az ország városaira kilőtt drónokban és manőverező robotgépekben több mint három évvel az orosz invázió kezdete után is számtalan nyugati alkatrész található. Közismert, hogy számos nyugati cég is részt vesz a Moszkva elleni szankciók kijátszásában, de most két olasz vállalatot egyértelműen lebuktattak. Az érintettek arra hivatkoznak, hogy exportjuk nem esett a szankciók hatálya alá.
Hatalmas lyukat ütne az államkasszán, ha egyszerre vezetnék be a 14. havi nyugdíjat. Kisebb, de így is súlyos tétel akkor lenne ez, ha több évre elosztva adagolnák. Ráadásul, ahogy a 2021–2022-es osztogatás, úgy ez is csúnyán felfelé tolhatja az inflációt.
A rendszerváltás utáni plázadömping Budapesten harminc évvel ezelőtt, 1995-ben kezdődött, ám a főváros lakói több mint 100 éve járhatnak plázatípusú nagyáruházakba. Ebbe a sorba most áll be a zuglói Zenit Corso, a beruházónak azonban még számolnia kell az önkormányzat haragjával.
Az ország által kiírt LNG-tendert amerikai cégek nyerték, gőzerővel folyik a leválás az orosz gázról, amit az uniós tervekkel összhangban 2028-ig zárna le a bolgár kormány.