Nagyot nőtt Sebestyén Balázs vállalatának bevétele, miközben a kiadásai alig emelkedtek, így minden korábbinál nagyobb profitot tudott összehozni.
Magyar Péter kiposztolta pártja tavalyi beszámolóját, ebből az is kiderült, mennyiből jött ki a párt győztes választási kampánya.
A pekingi autószalonon nem volt hiány új szabadidő-autókból. A világ legnagyobb és ma már egyben egyik legrangosabb autókiállításán nemcsak a helyi kínai gyártók, hanem az európai cégek is ellőtték a puskaporukat. Megannyi ígéretes új modellt prezentáltak, de nem meglepő módon a divatterepjárók képviseltették magukat a legnagyobb számban.
Tárkányi Zsolt azt mondta, ha rajta múlt volna, akkor egyetlen egyetlen szennyező üzem sem jött volna Debrecenbe.
A tovább nem részletezett egyéb bevételeknél azért valahogy feltűnt 2,7 milliárd forint.