24° Budapest
2025 július 12., szombat

Élet+Stílus

Minden hír

8 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Egyre kevesebbet szexelnek a japán fiatalok, pedig ráférne a demográfiájukra

Szakértők szerint a visszaesés mögött elsősorban a koronavírus-járvány alatti iskolabezárások állhatnak.

8 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Videón, ahogy egy vaddisznó úszkál a Balatonban

Annyira túlszaporodtak a vaddisznók a Balaton környékén, hogy már kilövetési engedélyt is kiadtak rájuk.

8 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Kamilla királyné lemondta minden programját, fertőzéssel kezelik

A Buckingham-palota közleménye szerint az orvosai rövid pihenőidőt javasoltak neki.

8 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Dobozban árulják a Comói-tó levegőjét

Van, akinek megér csaknem tíz eurót, hogy magával vigye a semmit. Vagy ahogy „a termék” gyártója fogalmaz, „az emléket, amelyet a szívében hordoz az ember”.

8 hónappal, 1 héttel ezelőtt

„Normális kis országoknak nincs szükségük olimpiára” – Vitray Tamás 92 éves lett

Kilencvenkettedik születésnapját ünnepli Vitray Tamás, a jeles alkalomból korábbi interjúink felidézésével köszöntjük a tévés legendát.