Budapest
2025 szeptember 12., péntek

Élet+Stílus

Minden hír

3 évvel ezelőtt

Kisrepülő csapódott egy duisburgi cirkusz parkolójába

Két halálos áldozata van a balesetnek.

3 évvel ezelőtt

Így szabadulhatunk ki negatív történeteinkből

Ha sokat hallottuk már, hogy mekkora áldozatok vagyunk az életben, akkor úgy érezzük egy új helyzetben is, hogy hűnek kell lennünk ahhoz, amit már oly sokan tudnak rólunk. Ugyanez fordítva is működik. A jó történetek köteleznek a jóra, és egyre jobbá tesznek bennünket.

3 évvel ezelőtt

Már megint át kell verekednie magukat a nőknek a sztereotípiákon

Miniszterelnökként ne italozzanak a barátaikkal, egyetem helyett meg inkább alapítsanak családot. Erős hónap volt az augusztus abban az értelemben, hogy egyes előítéleteket sikerült megdönteni, mások viszont kaptak némi konzervatív hátszelet. Az Állami Számvevőszék hírhedt jelentésén kívül már csak az augusztus 20-i tűzijáték körüli cirkusz borzolta jobban a kedélyeket – még szerencse, hogy voltak remek koncertek és filmek, amelyek segítettek lehiggadni. Ha egy szigeten nyaralva, a világtól elzártan töltötte az elmúlt egy hónapot, akkor zárkózzon fel cikkekkel a hvg.hu Kultúra és Élet+Stílus rovatának augusztusi válogatásából.

3 évvel ezelőtt

Félbeszakadt a The Weeknd koncertje, mert az énekesnek elment a hangja - videó

A kanadai sztár később visszatért és elnézést kért a rajongóktól.