Budapest
2025 szeptember 12., péntek

Élet+Stílus

Minden hír

3 évvel ezelőtt

Már életében a saját maga szobra volt – II. Erzsébet halálával egy korszak véget ér

A britek többségének nincs emléke arról, milyen volt az élet a hetven éven át uralkodó Erzsébet nélkül. A királynő halálával az ország elvesztette az egyik legfontosabb igazodási pontját.

3 évvel ezelőtt

Meghalt II. Erzsébet

96 éves korában elhunyt az Egyesült Királyság uralkodója.

3 évvel ezelőtt

II. Erzsébet a februári Covid-fertőzése után kezdte lemondani programjait

A CNN összeszedte, mit lehet tudni a királynő korábbi egészségi problémáiról.

3 évvel ezelőtt

Káros lehet a gyerekek fejlődésére két lány csókja egy mesében a Médiatanács szerint

Értesítik a holland hatóságot a csók miatt. Nézői bejelentések alapján vizsgálta a hatóság a Netflix Jurassic World: Krétakori tábor című animációs sorozat egyik epizódját, amelyben két lány szerelmet vall egymásnak, és csókot is váltanak.

3 évvel ezelőtt

A brit monarchiát kutató történész szerint közeleg a vég II. Erzsébet számára

Anna Whitelock szerint a palota közleménye igen súlyos helyzetre utal.