12° Budapest
2025 május 06., kedd

Élet+Stílus

Minden hír

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

III. Károly betiltotta udvaránál a hízott kacsa-, illetve libamájat

Az uralkodó régóta helytelenítette az ínyencségek fogyasztását, leginkább a tömésnek nevezett kényszeretetés gyakorlata miatt, amit állatkínzásnak tart.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Dzsudzsák Balázs hatszáz jegyet vett a saját búcsúmeccsére

A focista 2007-ben a görögök ellen mutatkozott be a válogatottban, amely akkor még szerinte gyerekcipőben járt. Amit az is mutat, hogy átszállással utaztak a meccsre.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Magyar focistáknak szólt a Himnusz Katarban

Néhány héttel azelőtt, hogy Ronaldóék megkezdik a küzdelmet a világbajnoki címért, Katarban rendeztek egy másik futball-vb-t is, amelyen részt vett a magyar csapat is. Az Utcagyerekek Világbajnokságán nem sikerült ugyan a nyolc közé jutnunk, de a fiúk óriási élményekkel tértek haza.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Beperli Ronaldót a Manchester United

A portugál sztár egy interjúban hosszan bírálta a klubot.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

A macsón és a lúzeren túl – Milyenek a mai magyar férfiak?

Egy átlag magyar férfi nyitott a modern férfiszerepekre, de kevés támogatást kap – állítja Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója. Szerinte korunk férfiai nincsenek könnyű helyzetben, mert miközben szeretnék maguk mögött hagyni a múlt századi férfiszerepeket, a mélyről gyökeredző sztereotípiák hátráltatják őket. Interjú a november 19-i nemzetközi férfinap alkalmából.