A sanghaji verseny a BBC információi szerint nem lesz ott a 2023-as naptárban.
December 5-e és február 26-a között csak temperáló fűtés lesz az ELTE TTK legtöbb épületében, vizsgákat nem is tartanak majd a kampuszon.
A találkozó a két ország közti kereskedelmi kapcsolatokat hivatott erősíteni.
Korom Ferenc szerint 400 magyar él Katarban, akik elsősorban a munkalehetőség miatt költöztek az országba.
Egy színházi próba után eltűnt Csernus Mariann nagy becsben tartott arany pecsétgyűrűje, illetve pénze is. A színésznő feljelentést tett.