19° Budapest
2025 július 08., kedd

Élet+Stílus

Minden hír

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Kivégezték az első olyan vádlottat Iránban, akit egy tüntetésen tartóztattak le

Mohszen Sekarit mint „az Isten, illetve az állam ellen hadakozó bűnöst” ítélték halálra, zárt ajtók mögött.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Nagy Feró áldását adta a benzináremelésre

A Ripostnak azt mondta: „Legyen annyi az ára, amennyi kell, hogy legyen, mi pedig spóroljunk úgy, ahogy az EU diktálja.”

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Galambos Lajcsi a börtönbüntetéséről: „Az energiaválság miatt akarnak velem példát statuálni”

Sőt, szerinte ezekben az időkben a fél ország arra készül, hogyan tud majd áramot, gázt vagy vizet lopni.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Néhány óráig nem Elon Musk volt a világ leggazdagabb embere

Az összeg, amit el sem tudunk képzelni. De még a tizedét sem.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Hogyan lehet két lábbal a földön maradni, miközben felfordul körülöttünk a világ?

Michelle Obama önéletrajza minden idők egyik legjobb politikai memoárjaként robbant be néhány éve a könyvpiacra. Most újabb könyvvel jelentkezett, a stílusa és hangja ugyanaz, a műfaja kicsit más, viszont nagyon is rezonál a jelenre: eszköztárat kínál egy járványtól és háborútól sújtott, politikailag megosztott, érzelmileg sokkos állapotban lévő világnak. Mindezt alázattal és melegséggel. És most már az is biztos: Michelle Obama a pragmatikus remény legjobb marketingese.