Furcsa hibáról panaszkodnak az Apple Music felhasználói, akiknél látszólag más emberek lejátszási listái kerültek elő az alkalmazásban.
A világ legnagyobb okostelefon-gyártója akart lenni a kínai Huawei, és ez majdnem sikerült is neki. 2019-ben azonban lezárták előle az amerikai ellátási láncot és egyéb korlátozási rendelkezéseket hoztak. Újratervezésre került hát sor, amelynek részleteire most derült fény.
A British Antarctic Survey (BAS) kutatóinak át kellett telepíteniük a Halley kutatóbázist, hogy ne veszélyeztesse azt az Antarktiszról leszakadt hatalmas jégtábla. Eközben a világ legnagyobb jéghegye egy lakott sziget felé sodródik.
Egy évtizede került szóba először, hogy a Xiaomi saját operációs rendszeren dolgozik. A pletykák mellé most egy képernyőkép is előkerült.
Meglepő hasonlóságot találtak thaiföldi kutatók egy nemzeti park makákói által, illetve a kőkorszaki emberek által használt kőszerszámok között. Fontos kérdés, mit jelenthet ez az evolúció szempontjából.