A köztársasági elnök négyesfogatot adott volna III. Károlynak koronázási ajándékként, de a britek szerény ajándékokat kértek, ezért csak túrabakancsot vitt. Az eredeti ajándék szervezése azonban már elkezdődött, így került végül a szigetországba egy évvel később a két lipicai ló formálisan nem ajándékként, hanem csak kölcsön.
Szeptember 22-én pedig kedvezményes napijeggyel próbálják meg ösztönözni az autómentes közlekedést.
Első fecskeként vásárol 10 százalékot Tiborcz István Gránit banki papírjaiból Fáy Zsolt és csapata. A többi 29 százaléknyi részvény is gazdát cserélhet, ám a Tiborczcal kötött üzletekre lecsaphatnak a hatóságok.
Bár a hírek eddig üzletemberek, Jellinek Dániel, Szivek Norbert és Komonczi Zsolt meggyanúsításáról szóltak, amit múlt héten a Nemzeti Nyomozó Iroda jelentett be, kedden már a Központi Nyomozó Főügyészség számolt be három ember őrizetbe vételéről ugyancsak a Volánbusz-üggyel összefüggésben. A nyomozás több szálon fut, és Seszták Miklós kereszténydemokrata képviselő is gyanúsított lehet.
A közlekedési miniszter videóban ismertette az MKIF feltételeit. A tárca feljelentést tett.