Budapest
2025 szeptember 11., csütörtök

Világ

Minden hír

1 hónappal ezelőtt

Putyin elmondta, melyik országban találkozna Trumppal

Az orosz és az amerikai elnök várhatóan a jövő héten tárgyal egymással.

1 hónappal ezelőtt

Bíróság előtt a minnesotai politikai gyilkosság gyanúsítottja

Vance Boelter a vád szerint júniusban otthonában végzett egy demokrata politikussal és férjével, illetve megsebesített két másik embert. Ügyvédje szerint a csütörtöki meghallgatáson ártatlannak vallja majd magát.

1 hónappal ezelőtt

Kezdett kicsúszni a kezéből az irányítás, ezért Putyin lejjebb tekerte az európai szabotázsakciókat

Az idei év elejétől fogva megcsappantak az orosz megrendelésre elkövetett robbantások és gyújtogatások az EU területén. Mit ronthattak el az Kremlben, és meddig tarthat ez az állapot? És hogy kapcsolódhat ehhez az, hogy Donald Trump nagyon szeretné megkapni a Nobel-békedíjat?

1 hónappal ezelőtt

Eltemették Ion Iliescut, Románia első szabadon választott elnökét

Ravatalánál nem tette tiszteletét a hivatalban lévő román államfő és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői sem.

1 hónappal, 1 héttel ezelőtt

USA–EU-vámmegállapodás: az uniós kincstári optimizmus szemben az európai ipari valósággal

A politikai kardcsörtetésen túl kit, hogyan érint Európában a Washington és Brüsszel közötti vámmegállapodás? Egyes gazdaságokra és szektorokra bontva tekintjük át, mi lehet a 15 százalékos általános vám hatása.