Budapest
2025 szeptember 10., szerda

Világ

Minden hír

3 héttel, 4 nappal ezelőtt

Mire lehet következtetni Trump és Putyin testbeszédéből?

A szakemberek érdeklődve figyelték, miként viselkedik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz államfő az alaszkai csúcs előtti találkozásuk idején. Trump állítólag a szokásosnál visszafogottabb volt, Putyin pedig nyugodtnak tűnt.

3 héttel, 5 nappal ezelőtt

Trump és Putyin bezárkóztak, megkezdődött az alaszkai tárgyalás

A két vezetőt vörös szőnyeg és alakzatba rendezett vadászgépek várták a repülőtéren, a barátságos kézfogás után egy autóban hagyták el a repteret, majd szinte percre pontosan elkezdődött a tárgyalás.

3 héttel, 5 nappal ezelőtt

Orosz hackerek évekig szabadon hozzáférhettek az amerikai bíróságok nyilvántartásához

Az elektronikus irat nyilvántartó rendszer sebezhetőségére már évekkel ezelőtt is problémát okozott, a mostani eset után több helyen elrendelték, hogy a zárt dokumentumokat csak papír alapon tárolják.

3 héttel, 5 nappal ezelőtt

Washington pert indított a Trump adminisztráció ellen

A Nemzeti Gárda bevetése után a városi rendőrség feletti irányítást is szövetségi kézbe vette a kormányzat, ezt támadták meg jogi úton.

3 héttel, 5 nappal ezelőtt

Szabotázsra készülhettek az oroszok egy olaszországi katonai bázison

Az amerikai hadsereg által használt támaszpont ráadásul nukleáris arzenállal is fel van szerelve.