20° Budapest
2025 augusztus 19., kedd

Világ

Minden hír

1 évvel ezelőtt

Szándékos emberölés gyanújával vettek őrizetbe Romániában két, intenzív osztályon dolgozó szakorvost

A vád szerint az orvosok gyógyszermegvonással idézték elő betegek halálát, miután úgy döntöttek, hogy már „nem célszerű” életben tartani őket.

1 évvel ezelőtt

Egyiptom szerint Irán hadgyakorlatra készül csütörtök hajnalban, ezért megtiltotta légitársaságainak, hogy annak légterét használják

Az illetékes minisztérium szerint “katonai gyakorlatok” miatt kell elkerülni az iráni légteret.

1 évvel ezelőtt

Nigériában lengyel állampolgárokat vettek őrizetbe

A lengyel diákokat a helyi hatóságok azzal vádolják, hogy egy kormányellenes tüntetésen orosz zászlókat lengettek.

1 évvel ezelőtt

Szabadlábra helyezték a korrupció miatt elítélt szlovák különleges ügyészt, Dusan Kovacikot

Kovacik büntetésének végrehajtását felfüggesztette Boris Susko igazságügyi miniszter, miután a volt ügyész fellebbezést nyújtott be az ügyében.

1 évvel ezelőtt

Az oroszok szerint ukrán csapatok törtek be Oroszországba

A Kurszki területen az orosz-ukrán határtól északra kilőtt harckocsikat látni, bár azt egyelőre nem lehet megállapítani, hogy melyik félhez tartoztak.