Budapest
2026 március 16., hétfő

Világ

Minden hír

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Ukrajna: több halálos áldozata is van az újabb orosz légicsapásnak, százezrek maradtak áram nélkül

Több száz drónnal és majdnem negyven rakétával támadtak éjszaka az oroszok.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Donald Trump érvénytelenítette Joe Biden valamennyi rendeletét, amit a volt elnök automatikus aláírásával láttak el

Az amerikai elnök úgy véli, hogy ez az elődje által szignózott dokumentumok 92 százalékát is érintheti.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Egy bostoni főiskolás meg akarta lepni hálaadás napra a családját és hazamenni Texasba, de helyette Hondurasba toloncolták

A Bevándorlási és Vámügyi Hivatal szerint még 2015-ben rendelték el az akkor még 9 éves Any Lucia Lopez Belloza hazatoloncolását, ám erről a gyerek nem tudott és utólag csak egy olyan iratot talált, ami szerint az ügyét 2017-ben lezárták.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Két, terrorizmussal gyanúsított palesztin fegyverest azután lőttek le az izraeli határőrök, hogy megadták magukat

Az izraeli Igazságyügyi Minisztérium nyomozást indított a ciszjordániai Dzsenínben történtek miatt.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Szélsőjobbos zenéket terjesztett, ezért több mint három év börtönt kapott egy vélhetően magyar férfi az Egyesült Királyságban

Több mint kétezer lemezt találtak az angol hatóságok a 48 éves férfinél, aki a terrorizmusra vonatkozó jogszabályokat sértette meg.

image