Budapest
2026 március 16., hétfő

Világ

Minden hír

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Lengyelországot meghívták a jövő évi G20 csúcstalálkozóra

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint ez a nemzetközi együttműködés sikere.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Hadiüzem lesz Lengyelországban a czestochowai kohó

Azt is az a Liberty nevű indiai cég vitte csődbe, amelyik a dunaújvárosit, de a lengyel kormány más megoldást talált.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Ritka diplomáciai botrány lett a japán kormányfő szavaiból Tajvan ügyében: Peking bosszút áll, Trump hallgat

A Tajvan melletti kiállással rég látott feszültséget keltett Kínával Takaicsi Szanae japán kormányfő, aki az ügyben élvezi honfitársai támogatását.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Nagyot nőttek az áramhálózatok tarifái, és a drágulás nem áll meg

Az utóbbi időben Európa minden országában jelentősen növekedtek a villamosenergia-hálózatok költségei. Mi okozza ezt a meredek emelkedést, és mire számíthatunk a jövőben – erről ír szakértő szerzőnk, Szabó László, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Euractiv-kommentár: Federica Mogherini épp most adott választási dinamitot Orbán Viktor magyar miniszterelnök kezébe

Putyin úgy játszik a washingtoni hasznos idiótákkal, mint macska az egérrel, de ő is ostoba. Trump mint ingatlanüzletről tárgyal Ukrajnáról Moszkvával, de Putyinnak Ukrajna úgy ingatlanüzlet, ahogy Hitlernek Lengyelország volt. Elég volt a szerencsétlenkedésből, Európának fizetnie kell, hogy megmentse Ukrajnát. A Venezuela elleni fellépés is igazolja, hogy Pete Hegseth teljesen alkalmatlan a Pentagon vezetésére. Az egyetemeknek össze kell fogniuk az autokraták támadásai ellen. Témák és vélemények a világsajtóból.

image