13° Budapest
2025 május 07., szerda

Vállalkozás

Minden hír

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Akár 7 milliárd forintig is elmehet a MotoGP és a Superbike magyar futamainak egyéves ára

Évente 3, illetve 5 százalékkal is drágulhat a Superbike, valamint a MotoGP magyarországi rendezése a szerződések szerint – mutatta be a Népszava.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen az RTL vezetői arról beszélnek, Lázár János kérte a menedzsment leváltását

Egy hangfelvétel leiratát mutatta be a Telex, amely szerint a magyar RTL nem sokkal korábban elküldött vezetője és a luxemburgi RTL Group egyik társ-vezérigazgatója beszélgetnek Lázár János nyomásáról és arról, hogy a kormány reklámadóval fenyeget.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Óriásit zuhant a magyar építőipar, és még nagyobb lehet ezután a baj

Az egy hónappal korábbihoz és a tavaly ilyenkorihoz képest is harmatgyenge az építőipar teljesítménye. Új szerződésből pedig majdnem ötödével kevesebbet kötöttek, mint egy éve.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Szigorítják a magán-munkaerőközvetítés szabályait

Csak az Európai Gazdasági Térségből, azaz az Európai Unióból, Norvégiából, Izlandról és Liechtensteinből lehet majd behozni dolgozókat.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

GKI: Tévedéseken alapulhat Orbán Viktor elmélete az izmosodó Keletről és a hanyatló Nyugatról

A miniszterelnök gazdasági semlegesség-álmához képest a kínai gazdaság nem a nyugati, hanem csak a magyar gazdaságot közelítette meg, miközben a magyar gazdaság nem közelítette meg az Európai Unió nominális átlagát, a nagy összegű uniós támogatások ellenére sem.