Kína a tervek szerint 2030-ra hozna létre egy olyan prototípus erőművet a világűrben, amivel nemcsak a Földre lehetne energiát sugározni, de a pályán lévő műholdakat is tölteni lehetne.
Egy egyszerű ingatlanvitának indult az az ügy Indiában, amelyben még 2025 augusztusában döntött Ándhra Prades állam egyik bírája. A történet ezután nem várt fordulatot vett.
A Google Pixel 10 szériájának csúcsmodelljeit tavaly nyári debütálásuk óta a legjobban fotózó készülékek között tartják számon. Persze a minden hájjal megkent modellek nem olcsók. De mi van azokkal, akiknek nem kell minden alkatrészből a legjobb, egyszerűen „csak” egy jó telefonra van szükségük? Őket szólítja meg most érkező Pixel 10a mobiljával a vállalat. Kipróbáltuk.
Felokosítja a butatelefonjait a HMD, mely korábban Nokia néven adott ki készülékeket. A mesterséges intelligencia is beköltözik a hagyományos küllemű mobilokba.
Az izraeli-amerikai offenzíva megindítása után egyre több magyar internetező kezdett el rákeresni a harmadik világháború kifejezésre, és arra, hogy miként érintheti a polgári repülőgépeket a háború.