Az Európai Űrügynökség szerint a Solar Orbiternek nem esett baja.
A fémnyomtatásra specializálódott Velo3D nyomtathatja majd azoknak a repülőgépeknek a törzsét, melyek a tervek szerint a hangsebesség ötszörösével repülnek majd.
A legtöbben az online bankolás során ismerkedtek meg a kétlépcsős azonosítással: már évekkel ezelőtt is úgy volt, hogy a netbankos jelszó begépelése után az SMS-ben érkező egyedi kódot is be kell gépelni, hogy hozzáférjen az ember a bankszámlájához. A „második jelszót” mára a Facebooktól a vállalati távmunkarendszerekig egyre több szolgáltatás kéri. Nemcsak az a jó hír, hogy terjed, hanem hogy egyre kényelmesebb lesz igénybe venni.
A Yandex.Taxi rendszerébe még szeptember 1-jén törtek be a hackerek, a cég szerint sikerült megfékezni az akciót.
A Dall-E mesterséges intelligencia ezúttal néhány szó alapján képezelte el, mi minden nem fért már rá a vászonra.