0° Budapest
2026 november 02., hétfő

Tech

Minden hír

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

200 Celsius-fokos közegbe rakták a műanyagot, benzinné és dízellé változott

Könnyen lehet, hogy a jövőben újrahasznosított műanyagot lehet majd az autókba tankolni. Ez nem egy új hajtáslánc bevezetését jelenti, csupán azt, hogy a legelterjetdebb műanyagnak találtak egy hatékony feldolgozási módot.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Ijesztően tökéletes, ahogy levezényli a partaszállást a kínai mesterséges intelligencia

Kínai mérnökök szerint az általuk fejlesztett rendszer 43 százalékkal gyorsabban hozza a döntéseket a tapasztalt parancsnokokhoz képest.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Akár 90 meteor is felvillanhat az égen óránként – látványos jelenség jön

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Tavaszi nagytakarításba kezdett a Microsoft, kigyomlálják a Windows 11-et

Hamarosan sokkal kevesebb lesz az AI-funkció a Windowsban, az első átalakításokat már el is végezte a Microsoft.

6 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Biohacking – a hosszú élet ígérete és az ár, amit fizetünk érte

Reggel gyűrű pontozza az alvásunkat, napközben okosóra követi a mozgásunkat és a pulzusunkat, a telefon képernyőjén pedig újabb grafikonok és pontszámok jelzik, hogyan teljesített aznap a testünk. Mire este lesz, könnyen támadhat az az érzésünk, hogy ezt a napot nem megéltük, hanem csak megmértük.