Budapest
2026 április 26., vasárnap

Tech

Minden hír

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Lovak helyett suttogó: szól, ha szül, szól, ha szúr

A lovak nem tudják elmondani, ha rosszul érzik magukat, pedig biztos szívesen tennék, a lótartók pedig szívesen vennék. Ezen segíthet a lengyel Horsano, amely emberek helyett lovak számára gyárt viselhető okoseszközt.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Hatszor több áramot sikerült termelni a semmiből

Kínai mérnökök megoldása teheti lehetővé a jövőben, hogy az eddigieknél hatékonyabb, önellátó elektromos eszközök készüljenek.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Egyszerre 747 000 játékos robbant rá az új Battlefieldre, és azóta megállíthatatlan

Jött, látott és győzött a Battlefield 6. Szinte pillanatokkal a megjelenése után már fel is tornázta magát a Steam legtöbbet játszott játékok listájának harmadik helyére. Több százezren múlatják egyszerre az időt ezzel a lövőldözős játékkal, csak az említett platformon.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

A nap 24 órájából 16 órán át robotpilóta üzemmódban működik az ember agya

Egy nemzetközi kutatócsoport megcáfolta azt a vélekedést, hogy az ember folyamatosan hozza a tudatos döntéseket a nap folyamán, ehelyett arra jutottak, hogy a napi viselkedés kétharmada valójában automatikusan történik.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Itt a szuperfa, ami 10-szer erősebb az acélnál

„Új típusú” fát fejlesztett egy amerikai vállalat, melynek erőssége akár tízszerese lehet az acélénak – úgy, hogy közben hatszor könnyebb annál.

image