Budapest
2026 április 26., vasárnap

Tech

Minden hír

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

A semmiből csinál fotorealisztikus képet a Microsoft újdonsága

Elkészítette első házon belül fejlesztett képgeneráló mesterséges intelligenciáját a Microsoft. Így még kevésbé lesz szüksége az OpenAI-ra.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

1,7 milliárd forintot ajánl az Apple annak, aki kijátssza a rendszereit

Nagyot emelt az Apple a hibák jelentéséért járó jutalmak összegén. Ha valaki igazán szemfüles, több százmillió forintra is szert tehet, de a kiugróan súlyos hibákért járó jutalom bőven meghaladja az egymilliárd forintos összeget is.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Jelentős IQ-különbség lehet az ikerpárok között

Egy friss kutatás szerint az egypetéjű ikrek közötti IQ-különbségek inkább az iskolázottságból fakadhatnak, és nem a genetikától.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Ez történt: Az OTP bejelentette, fizetni kell minden egyes banki értesítésért

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

6 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Visszatér a halálból a közönségkedvenc okosóra, amely hetekig bírja feltöltés nélkül

Nem először lengetik be a legendás Pebble okosórák újraélesztését, most viszont tulajdonképpen bizonyosnak látszik, hogy hamarosan forgalomba kerülnek – az eredeti modellek kitalálója szerint már az utolsó simításokat végzik az újdonságokon. Sőt még egy kibővített alkalmazásáruház is érkezik melléjük.

image