Német és indiai szakemberek olyan bőrutánzatokon dolgoznak, amelyeken tesztelhetők a kozmetikumok, így nincsen szükség arra, hogy a szépségipar állatokon kísérletezzen.
Ha nem lenne elég baj, hogy a Windows helyreállítási felületén találja magát, a rendszer legutóbbi frissítése után egy másik kellemetlen meglepetés is érheti itt: egyszerűen nem tudja használni az USB-s egerét és billentyűzetét. Szerencsére gyorsan javították a hibát.
Amerikai kutatók egy olyan rendszert fejlesztettek, amellyel anélkül mondható meg, hogy mi romlott el egy mesterséges intelligencia rendszerben, hogy hozzáférnének a szóban forgó hálózat belső, gyakran vállalati titokként őrzött adataihoz.
Már csak néhány hónapig lehet nyomkodni a The Sims Mobile-t, utána végleg leáll a játék. Addig azonban több korlátozást is feloldanak a címben.
Úgy tűnik, a chiptechnológia a 2D világ felé tart. Az Egyesült Államokban például atomvastagságú, 2D anyagokon alapuló számítógépet fejlesztettek. Szükség is van ilyenekre, hiszen a Gordon Moore által megjósolt miniatürizálás, úgy tűnik, nem folytatható a végtelenségig.