Egy sor új funkciót mutatott be az OpenAI a ChatGPT-hez. Ezek elsősorban üzleti alkalmazásban lehetnek hasznosak, így a munkát könnyíthetik meg – a kutatástól az értekezletek rögzítéséig és leiratozásáig.
A Samsung eddigi legvékonyabb okostelefonja, a Galaxy S25 Edge sem úszta meg az ejtéstesztet, az eredmény pedig némiképp meglepetést okozott.
Korlátozott körben már a felhasználók is próbálgathatják a Google újdonságát, amelynek elég elküldenie a bevásárlólistát, hogy aztán beszerezzen mindent a netről.
Nem igaz, hogy a magyarok ne törődnének az egészségükkel, de a napi hajtásban vagy a korábbi negatív kórházi élmények miatt nem mindig jutnak el időben az orvoshoz. Erről beszélt dr. Köves Béla, a Wáberer Medical Center urológiai központjának vezetője.
Az Amazon Web Services (AWS) elérhetővé tette az Amazon Q nevű, generatív mesterséges intelligencia-alapú asszisztenst. A cég szerint az eszköz a szoftverfejlesztők és üzleti felhasználók hatékonyságát növeli, és új szintre emeli az adatvezérelt döntéshozatalt.