Úgy tűnik, meghallgatta az idők és az AI szavát az a pennsylvaniai vállalkozó, aki úgy döntött, hogy egy amúgy szépen jövedelmező kísértetházát adatközponttá alakítaná. Inkább a ventilátorok zúgjanak, semmint a kísértetek huhogjanak?
Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A megoldás két szempontból is jó lehet.
Bár az orrcseppekről elsősorban a nátha kezelése jut az ember eszébe, amerikai szakemberek valami egészen rendkívüli alkalmazásáról számoltak be: a legagresszívebb agydaganat kezelésére is bevethető egy speciális orrcsepp, kiváltva a szike szükségességét. Az állatkísérletek ígéretesek, azonban a humán alkalmazás bevezetése előtt egyelőre számos kihívás áll.
Hasznos újdonságot próbálgat a Google, a CC segítségével szinte lehetetlen lesz megfeledkezni a határidős feladatokról és az egyéb teendőkről.
A szülőkkel, nagyszülőkkel folytatott beszélgetések során gyakran felvetődik, hogy az idősek úgy érzik, gyorsabban telik az idő, mint korábban. Már többféle kutatás is vizsgálta, mi állhat ennek a hátterében. Egy nemzetközi kutatócsoport most egy újabb adalékkal szolgált, amelyhez Alfred Hitchcockot is segítségül hívták.