Budapest
2025 december 23., kedd

Tech

Minden hír

2 hónappal, 4 héttel ezelőtt

Kiderült valami igazán váratlan a tetoválásokról

Egy friss vizsgálat rácáfol az eddigi tudományos eredményekre, a Utahi Egyetem szakemberei ugyanis úgy találták, a több tetoválással rendelkező embereknél kisebb a bőrrák kockázata.

2 hónappal, 4 héttel ezelőtt

18 év után támasztanak fel egy funkciót a Windowsban

Visszahoz egy rég elfelejtett funkciót Microsoft, hamarosan akár videót is beállíthatnak háttérnek a Windows 11 felhasználói.

2 hónappal, 4 héttel ezelőtt

Baj lesz a vízzel, már írják a vészforgatókönyvet

Egy friss kutatás szerint a Föld szárazságra hajlamos régióinak 74 százaléka nagy bajban lesz az évszázad végére, ezeken a helyeken ugyanis elhúzódó, súlyos vízhiányra lehet számítani.

2 hónappal, 4 héttel ezelőtt

Kimondták az ítéletet: már az alkalmankénti iszogatás is súlyos következményekkel járhat

Egy friss, átfogó kutatás szerint már az is növelheti a demencia kockázatát, ha valaki csak olykor-olykor fogyaszt egy kevés alkoholt.

3 hónappal ezelőtt

A világon először sikerült lefotózni egy bolygót a születése pillanatában – fotó

A WISPIT 2b egy olyan csillag körül kering, amely körül épp most állnak össze a bolygók. Az égitest jelenleg a környező hidrogén gázt szívja magába.