A Bécsi Műszaki Egyetem kutatóinak vezetésével egy vékony kerámiafilmre sikerült egy olyan QR-kódot felvinni, ami szabad szemmel láthatatlan.
Több mint 9300 daganatos minta genetikai jellemzőit elemezte egy szegedi szakemberek által vezetett nemzetközi kutatócsoport, az eredmény pedig a későbbiekben a daganatkezelések fejlesztéséhez is hozzájárulhat.
Amerikai kutatók szerint az, hogy az emberek érzelmileg kezdenek kötődni a mesterséges intelligenciához, komoly probléma, ám a beavatkozás lehet, hogy még nagyobb bajt idézne elő.
Az elmúlt 200 millió évben 50 méterrel lett kisebb a Hold sugara, a folyamat pedig folytatódni fog.
Már zenéket is képes generálni a Google Gemini, és ehhez elég pár szóban utasítani az eszközt.