Budapest
2025 december 22., hétfő

Tech

Minden hír

2 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Kellene, mint egy falat kenyér: beszáll az Apple az Intelbe?

Úgy tűnik, több felől is mentőövet kaphat egykor szebb napokat látott Intel: támogatja a Trump adminisztráció, a hóna alá nyúl az Nvidia, és a legújabb értesülések szerint akár még az Apple támogatására is számíthatna.

2 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Ez történt: 22 ezer emberrel bizonyították be, hogy kell élni, hogy tovább tartson

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

2 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Előkerült a készülék, amit végül sosem adott ki az Apple – videó

Már az első iPad is 16 GB-nyi tárhellyel gazdálkodhatott, és úgy vélnénk, az Apple nem is érné be kevesebbel. Azonban kiderült, hogy majdnem piacra került az első tablet után egy 8 GB-os modell, legalábbis az Apple komolyan, tesztszinten foglalkozott az ötlettel.

2 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Érdekes égi együttállás lesz látható vasárnap este

Ha vékony felhő szűri a holdfényt, akkor akár látványos légköroptikai jelenségek is kialakulhatnak.

2 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Megcsinálták a mágnest, amelyik 700 ezerszer erősebb a Föld mágneses terénél

Kínai tudósok világrekordot állítottak fel: egy 351 ezer gauss (35,1 tesla) erősségű, állandó mágneses teret hoztak létre egy teljesen szupravezető mágnessel. A rekord nem öncélú, számos élvonalbeli kutatáshoz nyújthat majd támogatást.