A szerda este Karim Benzemáról szólt Barcelonában, főleg, hogy ő az első Real-játékos Puskás óta, aki triplázni tudott a Camp Nou-ban.
Az UEFA frissen újraválasztott elnöke szerint legalábbis nehéz elképzelni, hogy az ukrajnai háború lezárásáig orosz klubok játszhassanak a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa-ligában.
A szervezők több brit drukkert is beengedtek jegy nélkül, miközben a stadion előtt érvényes jeggyel várakoztak több százan, akiket rohamrendőrökkel próbáltak meg elhajtani a helyszínről.
A FIFA alelnöki posztjáért induló másik jelölt visszalépett a jelöltségtől.
Egy német vívóversenyt már lemondtak az oroszok részvétele miatt, most a lengyel szervezők is csatlakoztak a bojkotthoz.