Budapest
2024 december 05., csütörtök

Nagyítás

Minden hír

1 évvel, 3 hónappal ezelőtt

Nehezített gyermekáldás - Nagyítás képgaléria

Zsuzsi és Tamás 3 gyermeket tervezett, de házasságuk első évében három magzatot, majd további egyet vesztettek el. A sok fizikai, lelki és anyagi teher után Zsuzsinál petevezeték-gyulladást diagnosztizáltak, amit nőgyógyászai nem vettek észre az évek alatt. Vetéléseit ez okozhatta. Petevezetékei deformálódtak, el kellett azokat távolítani. Spontán nem eshet már teherbe. 2021-ben egy szlovák klinikán lombik programba kezdtek. Két körben egy-egy embrió beültetése, majd azok elvesztése után a házaspár elindította az örökbefogadás folyamatát. Egészséges vagy korrigálható egészségi állapotú, 0-3 év kor közötti gyermeket szeretnének, nemi és származási megkötés nélkül. Kovács Bea képgalériája az ő útjukat követi nyomon.

1 évvel, 4 hónappal ezelőtt

A Forma–1 még mindig szerelmes a Hungaroringbe - Nagyítás fotógaléria

Az idei már a 38. Magyar Nagydíj volt, és a versenyhétvégén 303 ezren fordultak meg a pályán, amelyet még mindig nem győznek dicsérni a versenyzők. Max Verstappen 35 éves rekordot adott át a múltnak, Daniel Ricciardo váratlan visszatéréssel késztette ujjongásra a rajongókat, Lando Norris pedig milliós kárt okozott egyetlen mozdulattal, elérve, hogy jó ideig mindenki a herendi porcelánról beszéljen. A Forma–1négynapos hétvégéjét így látta fotósunk, Veres Viktor.

1 évvel, 4 hónappal ezelőtt

Nyolc éve kezdték el építeni a kerítést, amely végül fal lett Orbán Viktor és fél Európa között - Nagyítás fotógaléria

Kereken nyolc éve, 2015. július 13-án kezdte el a Magyar Honvédség építeni a kormányban a délről érkező menekültek megállítására megálmodott (de legalábbis nagyon okosan kitervelt) kerítés mintaszakaszának építését. A lépés világszerte vegyes visszhangot váltott ki, miközben akadtak, akik egyenesen bátor tettnek könyvelték el, sorra fogalmazódtak meg a nyilatkozatok, amelyek Orbán Viktor az intolerancia és az embertelenség jelképének írták le. Összeállításunkban Szondy Dalma képszerkesztő e nyolc év beszédes pillanatait idézi fel.

1 évvel, 4 hónappal ezelőtt

Így próbálta túlélni a hőségriadót Budapest – Nagyítás

A hőmérő stabilan 30 fok fölött volt hétfőn, sőt néha már a 40-et nyaldosta alulról, ezért aki tehette, árnyékba menekült, vagy egyenesen bele a vízbe, de volt, aki megelégedett egy étterem teraszával is, ha stabilan küldte arcába a hűsítő levegőt a kihelyezett ventilátor. Hétfőtől szerdáig hivatalosan is hőségriadó van az országban, nem meglepő hát, hogy így reagálnak az emberek, persze nem mindenki, hiszen láttunk olyanokat is, akik nem törődvén a kánikulával, egyszerűen csak kifeküdtek napozni.

1 évvel, 5 hónappal ezelőtt

A Prigozsin-hadsereg Moszkva ellen fordult - Nagyítás galéria

A korábban Putyin szövetségeseként ismert Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshadsereg parancsnoka szembefordult az orosz elnökkel és katonáival elfoglalta Voronyezst és Rosztov-na-Donu városát is. A célja: Moszkva. Június 24-e képekben. Szerkesztette: Lakos Gábor

5 6 7 8 9