A 26 éves Szajki Bálint, a 24.hu fotóriportere kapta idén a Hemző-díjat. A zsűri szerint Szajki érzékeny és fontos társadalmi témákat mutat be a fotóival. Az öregkori élet nehézségeit és szépségeit, az állatokhoz való szelíd és empatikus viszonyulást éppúgy, mint egy szükség teremtette életközösség titkait. A fotós képein ezúttal az ikonikus izlandi táj; a Csepel és Szigetszentmiklós határán fekvő Kavicsos-tó (vagyis a "magyar Maldív") környezete; egy elhagyott zsidó temetőben hajlékra lelő emberek sorsa; és a szeretett társ napi 24 órában történő ápolásának pillanatai jelennek meg.
Vasárnap közel négy és fél millió választópolgár adta le a szavazatát az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon. Fotósaink a reggeli urnanyitástól az esti urnazárásig járták az országot, majd a hajnalba nyúló eredményzárókra is ellátogattak, hogy megörökítsék a legemlékezetesebb pillanatokat. A képeik közül válogattunk.
A belga Thibau Nys nyerte meg a 45. Tour de Hongrie-t, a kerékpáros körversenyen a legjobb hazai bringásnak járó fehér trikót Dina Márton érdemelte ki. Fotósunk, Göllner Pál képein megmutatjuk a verseny legjobb pillanatait.
Százezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze Budapest belvárosában Magyar Péter felhívására. Az eseményen ő is beszédet mondott, amelyben a magyar társadalom megosztottságának és az elmúlt évtizedben kiépült „feudalizmusnak” a felszámolását ígérte. Fotósaink is kinn voltak a Deák Ferenc és a Kossuth téren, kiválogattuk a legjobb képeiket.
Válogatás a HVG fotóriportereinek felvételeiből