Az Igazság Órájának vendége volt Horváth László, ahol szóba került ByeAlex drogügye. A kormánybiztos szerint téves az a feltételezés, hogy ők küldték ki a rendőröket, hiszen már több mint 8000 eljárás indult március óta, és ezen „fennakadnak celebek is”, de visszautasította, hogy kormányellenes dalszövegek miatt kerülne bárki is célkeresztbe.
A bécsi ügyészség Magyarország kérésére elrendelte Gustav Klimt osztrák festő Afrikai herceg című képének lefoglalását – közölte szerda este a ZiB2 osztrák hírműsor. A művet Magyarországról vitték Ausztriába, ám ahogyan lapunk felderítette, az exportengedélyt a hatóság megtévesztésével szerezhették meg.
Elsőként Ed Harris és Gazdag Gyula kapja a Robert Redford emléke előtt tisztelgő díjat.
Az Érzelmi érték című film meghozhatja az agyvérzésen átesett svéd színész első Oscar-jelölését.
A NER-es luxizást pellengérre állító Lölő című dalával robbant be két éve a Z-generációs rapperek egyik különös figurája, a vajdasági Berta Csongor, azaz bongor. A minap megjelent EXTÁZIS című lemeze sem mentes a közéleti témáktól, de a fókuszba most inkább az alkohollal való küzdelme került. Interjú.