A Győri Balett csak az év végéig tud zavartalanul működni, jövő év elején már előadásokat kell lemondaniuk a megnövekedett rezsi miatt.
Több ezren letáboroztak egy elhagyatott raktárépület környékén, ahol több napon át tartó bulit tartottak. Az eset miatt több autópálya lehajtóját is le kellett zárni.
Évtizedekig tartó csend után visszatér nem csak Stanley Kubrick Ragyogás című legendás kult-horrrorfilmjének sztárja, Shelley Duvall, de ugyanebben a filmben feltűnik a Terminátor 2 és az Amerikai História X sikerei után szinte teljesen eltűnt Edward Furlong is.
Több mint háromezer éves bronzkori leleteket, köztük bronztűt, miniatűr agyagkanalat, és feltehetően az egykori települést védő erődítés nyomait találták meg a régészek Jászszentlászló határában.
Henry Cavillt otthagyja a Vaják szerepét a The Witcher negyedik évadában – jelentette be a Netflix. Az új szereplő nem az egyetlen a családjában, aki mitikus szuperhőst fog játszani.