Kiss Tibor Noé a nyáron költözött el külföldre, a Literán írt arról, miért döntött amellett, hogy Magyarországon kívül folytatja az életét.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sok diákja elhatárolódott Vidnyánszky Attila azon kijelentéseitől, amelyeket az iskolát fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke tett november 15-én a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként. Vidnyánszky egyebek mellett arról beszélt, hogy át kell hangolni az SZFE diákjait és az onnan kikerülők más gerincet fognak képviselni.
Véget ért az idei X-faktor, hárman énekeltek a döntőben, Solyom Berni, Kiss Kevin és Mihályfi Luca. Mutatjuk.
A rendező, aki egyben a régi SZFE tanára volt, Vidnyánszky Attila minapi nyilatkozatára reagált.
A koncertnek otthont adó Los Angeles-i stadion parkolójában támadták meg őket. A verekedést a szemtanúk vallomása szerint egy koccanás előzte meg.