Budapest
2025 november 14., péntek

Kult

Minden hír

1 évvel, 10 hónappal ezelőtt

Középszerű – ilyennek látja Gary Oldman a Harry Potter-filmekben nyújtott játékát

„El kellett volna olvasnom a könyveket, ahogy Alan Rickman tette” – mondta a színész.

1 évvel, 10 hónappal ezelőtt

A Blikk azt írta, hogy Bujtor István kaszálta el a Szomszédokat, ám a színész fia szerint nem ez történt

Bujtor Balázs úgy emlékszik, hogy apja épp hogy éveken át küzdött egy új évadért és csak azt követően kezdett saját sorozat készítésébe, hogy kiderült, a Szomszédoknak mindenképpen vége lesz.

1 évvel, 10 hónappal ezelőtt

Waskovics Andrea kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A Vígszínház társulata titkos szavazással ítélte oda a színművésznek az elismerést Az üvegcipőben és a Pinokkióban nyújtott alakításáért.

1 évvel, 10 hónappal ezelőtt

Kulka János: Meguntam a színházat

Fél éve abbahagyta a festést, viszont elkezd úszni és teniszezni. Úgy érzi, nagyon megöregedett, és inkább elbújik a nyilvánosság elől, mert szégyelli magát betegsége, az afáziája miatt. Kulka János hét és fél évvel a sztrókja után beszélt egyebek mellett arról is, hogy milyen orvosi beavatkozás szövődménye lehetett az agyi érkatasztrófa.

1 évvel, 10 hónappal ezelőtt

„Minden filmünk az Életrevalók folytatása” – Interjú a legsikeresebb francia film rendezőjével

Az Életrevalók című, imádnivaló vígjáték pár hét alatt lett minden idők legsikeresebb francia filmje, amerikai változat is készült belőle, a film rendezőpárosa pedig már sosem fog tudni szabadulni attól, hogy ők „az Életrevalókról ismert rendezők” – de ezt a legkevésbé sem bánják. Most mozikba kerülő új filmjük kapcsán beszélgettünk egyikükkel.