A Vígszínház társulata titkos szavazással ítélte oda a színművésznek az elismerést Az üvegcipőben és a Pinokkióban nyújtott alakításáért.
Fél éve abbahagyta a festést, viszont elkezd úszni és teniszezni. Úgy érzi, nagyon megöregedett, és inkább elbújik a nyilvánosság elől, mert szégyelli magát betegsége, az afáziája miatt. Kulka János hét és fél évvel a sztrókja után beszélt egyebek mellett arról is, hogy milyen orvosi beavatkozás szövődménye lehetett az agyi érkatasztrófa.
Az Életrevalók című, imádnivaló vígjáték pár hét alatt lett minden idők legsikeresebb francia filmje, amerikai változat is készült belőle, a film rendezőpárosa pedig már sosem fog tudni szabadulni attól, hogy ők „az Életrevalókról ismert rendezők” – de ezt a legkevésbé sem bánják. Most mozikba kerülő új filmjük kapcsán beszélgettünk egyikükkel.
Már kétszáz éve húzódik egy eddig meddő vita a Görögországból a British Museumba került márványokkal kapcsolatban, de elképzelhető, hogy végre közelebb került a helyzet megoldása.
A sztár Rio de Janeiro-i koncertjét extrém melegben rendezték meg, a hőmérő 39 fokot mutatott, de az érzethő csaknem 60 fok volt.