Forgatókönyvet, szinkronhangot is tud már generálni a mesterséges intelligencia, és elviekben már képes lehet arra is, hogy az elejétől a végéig összerakjon egy filmet. Nem csoda, hogy már Budapesten is rendeznek fesztivált az AI-filmeknek, amelyekből néhányat most mi is megmutatunk. Hogy mire képes 2024 elején a gép, arról pedig a fesztivál szervezőjét, alkotókat és Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendezőt kérdezzük.
Krúbi elárulta egy interjúban, hogy nem gondolja, hogy tényező lenne a hatalom szemében, mert ha a kormány tényleg ki akarná őt csinálni, jobb eszközei is lennének rá "három Mandiner-cikknél".
Többek között a Terminátor második részének filmzenéje csendült fel Navalnij temetésekor.
Igaz, a könyv kihelyezésében a továbbiakban a „hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően” járnak el.
Plagizálással vádolják Lasse Skyttet, aki – úgy tűnik – hivatkozás vagy forrásmegjelölés nélkül vett át máshonnan idézeteket a cikkeihez. Skytt gyakran írt a magyarországi viszonyokról, és az Orbán-rendszer működéséről Orbánland címmel még könyve is megjelent.