Vannak dolgok, amik nem változnak. Még mindig megéri jóban lenni Vidnyánszky Attilával.
Szeptember 20-án több mint 25 gyermekotthon közel ezer lakója nézheti meg premier előtt a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye című animációs filmet, közelebb hozva számukra a közösségi mozizás élményét.
John Malkovich akkora John Malkovich-menetet nyomott a Velencei Filmfesztiválon, hogy az Oscar-díj is az övé lehet.
Az én hetem című sorozatunkban négy író felváltva ír arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Nehezítésül megadunk öt szót, amelyet be kell építeniük a szövegbe. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: pusztanyitogató, hadiláb, csengőfrász, hanghatás, normaszegés.
A velencei filmfesztiválon másodízben debütált Horvát Lili-film. A Jegyzeteim a Marsról című romantikus dráma a rendező első angol nyelvű, nemzetközi koprodukcióban készült darabja. „Kész kötéltánc volt ez a film” mondja az alkotó, aki arról is mesélt, hogy a Nemzeti Filmintézet miatt a főszereplőket is cserélni kellett.