Az ékszer, „egy gömbölyű, lazúrkő gyöngyökkel díszített karkötő” a XXI. dinasztia uralkodójának, Amenemopet fáraónak a korából származik – áll a kedd este kiadott közleményben.
Minden várakozást felülmúlt az a londoni aukció, amelyen a sikeres brit tévésorozat, a Downton Abbey kellékei, jelmezei és egyéb relikviái kerültek kalapács alá.
A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, versei miatt be is börtönzött költő 88 éves volt.
Arra kérik Keir Starmer miniszterelnököt, hogy álljon ki az alkotók jogaiért, és ne engedje, hogy a Mesterséges Intelligencia segítségével ellopják az életművüket.
Karácsony Gergely közölte: elbírálták a Szabolcs utcai, üresen álló iskolaépület kulturális célú felhasználására beérkezett pályázatokat, és a főpolgármester a Freeszfe elképzelését támogatja.