0° Budapest
2026 november 02., hétfő

Itthon

Minden hír

1 hónappal, 2 héttel ezelőtt

„Nem célom a gáncsolás” – Hadházy találkozott Gajdos Lászlóval

Vannak kérdések, azokat fel kell tenni, az esetleges hibákra pedig rá kell mutatni – mondta Hadházy Ákos az élő környezetért felelős miniszterrel való találkozója előtt.

1 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Kihallgatták Tuzson Bence volt államtitkárát a Tisza-applikációt letöltők kirúgása miatt

A Tisza párt által fejlesztett mobilalkalmazásból tavaly ősszel 200 ezer felhasználó adatai szivárogtak ki. A listán lévők közül többeket is retorzió ért.

1 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Csak januártól írhatnak receptet a gyógyszerészek

A kellő felkészülési idővel indokolva elhalasztják az intézkedés bevezetését.

1 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Balog Zoltán hosszan magyarázza a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának kitüntetését

Szerinte előtte már sok ember kezén keresztülment a kérvény, amivel kapcsolatban kifogás nem merült fel.

1 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Szijjártó repülései miatt feljelentést tett a külügy, kirúgták Schmidt Máriát – Newscast

Szijjártó Péter repülései miatt feljelentést tett a Külügyminisztérium, Lázár Jánost pedig 13 millió forintra bírságolta meg az erdészeti hatóság. Schmidt Máriát kirúgták a Terror Házából – szerinte politikai okokból –, Jellinek Dánielt pedig őrizetbe vették. Öt új alkotmánybírót választott meg a parlament, és megszavazták az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, utóbbit még néhány KDNP-s politikus is támogatta. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!