Budapest
2026 március 16., hétfő

Itthon

Minden hír

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Befújt a szél a Tiszához is egy dokumentumot – Orbán módszereit figurázza ki Magyar Péter

„Majd küldjük az Indexnek feldolgozásra” – írta Magyar

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Repülők, állatok és védjegyek – mi volt Az év szava 2025-ben? Szavazzon!

Közeledik az év vége, így a HVG-n idén is olvasóink segítségét kérjük, hogy eldöntsük, mely események és kik tették olyan emlékezetessé 2025-öt. Az elkövetkező napokban szokás szerint lesz majd szavazás Az év emberéről és citromdíjasáról, valamint az Abszurdum-díjat is kiosztjuk majd, előbb azonban nézzük a jelölteket Az év szava díjra!

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

A karbantartást át kell tenni télre, a rendezvényekre viharálló sátrak kellenek – ifj. Chikán Attila a klímaváltozásról

Egyre több magyarországi vállalat rendelkezik már kidolgozott fenntarthatósági stratégiával, ám még mindig kevés a valós cselekvés. Aggasztó, hogy hiába terjed az újrahasznosítás,  gyorsabban nő a fogyasztás, ezért a világon a körforgásosság mértéke csökken – mondta lapunknak ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

444.hu: Havi ötmillió forintért toborozzák Csádba a magyar mentősöket

A lap szerint a három hónapos misszióra keddig lehet jelentkezni, december 20-án pedig már indul is.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Mészáros-közeli cég tervezheti meg az Óbudai Gázgyár kármentesítését

Szabó Tímea szerint a Gázgyár földjének megtisztításánál sem a legjobb műszaki megoldás megvalósítása lesz a cél, hanem az, hogy a munkálatokból minél többet lehessen lopni.

image