A miniszterelnök saját bevallása szerint „farkasalvást” alkalmaz, azaz gyakran nagyjából csak 5-10 perceket alszik. A nagyobb tárgyalások előtt viszont rendesen alszik, hogy jól tudjon tárgyalni.
Deák Dániel szerint Recep Tayyip Erdogan elnök meghívására érkezik a magyar kormányfő Törökországba.
A Tisza Párt elnöke szerint jó lenne, ha lebeszélnék Orbán Viktort a hazudozásról és rábeszélnék a kormányzására, hogy „legalább a számára megmaradt 127 napban” ezzel foglalkozzon.
„Én a miniszterelnök miatt jöttem a politikába, én a miniszterelnök mellett szeretem ezt csinálni. A miniszterelnökkel való munka a lényege és az értelme ennek az egésznek számomra” – fogalmazott.
A délutáni órákban a Z72-es vonatok közlekedésében kisebb késésekre kell számítani.