10° Budapest
2025 április 20., vasárnap

Itthon

Minden hír

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Árulással vádolja a Fidesz képviselője a párt egri frakcióvezetőjét

Pajtók Gábor szerint elvtelen alkut kötött Oroján Sándor frakcióvezető az MSZP-s Mirkóczki Zitával.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

A főváros nem adná át a vízműveket az államnak

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes szerint van olyan forgatókönyv is, hogy a főváros technikai csődbe jut.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

19 év után újra elhallgat a Tilos Rádió az FM-en, csak online lesz adás

A hamarosan 31 éves Tilos Rádió a 2000-es évek elején tartott szünet után újra elhallgat, legalábbis egy ideig mindenképpen. Ha nyernek a frekvenciapályázaton, akkor még visszatérhetnek.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Ellepték a Köln szurkolói Székesfehérvárt, már az első verekedés is megvolt

Egy hazai szurkoló mezét letépték a német drukkerek.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Már tudományos bizonyítékunk is van arra, hogy Orbánt és Gyurcsányt az önteltség vezérli

„Hübrisz szindrómában” szenved az a két politikus, akinek a létezése talán a leginkább megviselte a magyar társadalmat az elmúlt két évtizedben – derül ki egy friss magyar tanulmányból, amely Magyarország miniszterelnökeinek beszédeit vizsgálta 1998 óta. A tünetek közé tartozik a túlzott önbizalom, a téves döntéshozás és az erkölcstelenség, amelyek könnyen kiolvashatóak a politikai kommunikációjukból.