Arra kéri a kormány a polgárőröket, hogy folytassák a határvédelmi szolgálatot az év végéig, ehhez pedig továbbra is biztosítják számukra a költségtérítést – közölte a Facebookon a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
A Színes Erzsébetváros birtokába került egy előterjesztés, amely szerint heti öt napon a kerület vendéglátóhelyeinek éjfélkor ki kéne tenniük a "Zárva" táblát.
Az igazgatóhelyettes felmentése ellen tiltakoznak.
A 17 éves fiúnál pajszer volt, azzal húzta meg a parkoló kocsikat.
Azzal hívta a rendőröket egy férfi, hogy meglőtték, a támadói pedig még mindig a lakásban vannak. A TEK is kivonult, de csak a telefonálóval volt dolga.