18° Budapest
2025 június 17., kedd

Itthon

Minden hír

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Elmagyarázta az EP, mikor és hogyan hívnak meg miniszterelnököket a plenáris vitákra

Sem Orbán Viktort, sem a magyar kormány bármely tagját nem hívták meg a jogállamisági vitára. Az Európai Parlament tisztázta, miért.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Ismét emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Megfordult a trend, ismét enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Fegyházba kerülhet két prostituált, akik a vád szerint légpisztollyal rabolták ki kuncsaftjaikat

Az ügyészség szerint a két nő két esetben is lenyúlta a kuncsaftjaik értékét. A második esetben elfajult a lopás, és előkerült két férfi társuk is, akik segítettek elmenekülni a prostituáltaknak.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Polgári engedetlenségbe kezdtek az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium tanárai

Az iskolában 22 tanár szüntette be a munkát, míg aláírásával 25 pedagógus támogatta az akciót.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Tüntetés lesz az abortuszrendelet módosítása ellen

Két hét múlva lesz a demonstráció. A szervező Patent Egyesület szerint a kormány évek óta nyirbálja alattomos módon a nők reprodukciós jogait.