A Momentum elnöke szerint alkotmánysértő volt, hogy nem volt egyeztetés a törvényről, és a felkészülési idő is hiányzott az érintetteknek.
Balatonalmádiban tartják a Fidesz kihelyezett frakcióülését, ezért már a szerda délelőtti órákban lezárták a helyszínhez, azaz a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó hotelhez vezető utcákat, rendőrök posztolnak a környéken, de a Blikk megtudta a helyszínen azt is, hogy az esemény miatt több kamerát is felszereltek a környéken.
Az igazságügyi miniszter repült, nyilatkozott, tárgyalt és sokat telefonált – mint minden igazságügyi miniszter. De ő egy videót is készített róla.
Egy félresikerült korrupciós ügy után nem biztos, hogy okos dolog a rendőrséghez fordulni.
Magyarországon is látszanak a nyomai annak az orosz oligarchának, aki az amerikai külügyminisztérium vizsgálati anyaga szerint egy társával együtt 2014 óta a világ kéttucatnyi országában legalább háromszáz millió dollárt fordított külföldiek befolyásolására - olvasható a csütörtökön megjelenő HVG-ben.