Budapest
2025 november 14., péntek

Gazdaság

Minden hír

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Nagy Márton: Mesterségesen gerjesztik az élelmiszerhiányt a boltok, pedig elvárható lenne, hogy lenyeljék a veszteséget

A miniszter szerint lehetett volna akár pedagógus-béremelésre is költeni a Vodafone felvásárlására félretett pénzt, de az a helyzet, hogy „a Vodafone most volt eladó", és amúgy is hitelből fizetik ki.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Behúzta a féket a lakáspiac, már alig nőttek az árak

Tavaly a harmadik negyedévében Budapesten mindössze 1,0 százalékkal emelkedtek a lakásárak az előző negyedévi 7,2 százalékos drágulást követően. Országosan 3,3 százalékkal nőttek a lakásárak, reálértelemben pedig már 3,1 százalékos csökkenés volt megfigyelhető – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakásindexéből.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Húsz százalékkal nőtt az IKEA forgalma 2021-ről 2022-re

Az online vásárlás részesedése 21,6 százalék volt.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Veszteséges a jegybank 1550 milliárdos kötvényprogramja a G7 szerint

A 4iG-t például 84 milliárd forinttal finanszírozta az NKP.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Az alapítványi egyetemek is kérhetik, hogy fixált áron kapják a földgázt

Újabbakkal bővítette a kormány azoknak az intézményeknek a körét, amelyeknek élhetnek a lehetőséggel.