Az OTP Bank 2019-ben lett az SKB Bank tulajdonosa, hétfőn pedig a Nova KBM Csoportot vásárolta meg.
Jogszabálytervezetet készít elő az Európai Bizottság, a nagy gyógyszergyárak nem igazán lelkesednek.
Komoly bérharc folyik most a legtöbb cégnél, hiszen a tavalyi 14,5 százalékos éves átlagos infláció miatt ugyanaz a jövedelem mind kevesebbet ér, a munkavállalók pedig természetesen szeretnék, ha munkáltatójuk legalább ezt kompenzálná. A vállalkozások pénzügyi és piaci helyzete persze nem azonos, így a béralku sikeressége is változó kimenetelű lehet. De mire számíthat hitelfelvételnél az, akinek nem változott a jövedelme 2023-ban az előző évihez képest, és mi a helyzet akkor, ha jelentős mértékű béremelést sikerült kiharcolnia valakinek?
A benzin nagykereskedelmi ára is lejjebb csúszik.
Szinte minden várakozásnál rosszabb lett a magyar kiskereskedelem forgalma az év végén, és 2022 egészére is csak a benzin nyomott ára és a kormányzati osztogatás miatt mérhettek növekedést. A benzinkutakat az árstop eltörléséig megrohamozták, élelmiszerből viszont már kevesebbnek a megvásárlására volt pénz, mint tavaly. A nem ételt árusító boltokban addig volt nagy a forgalom, amíg a kampányban kiosztott pénz kitartott, az őszre azonban ez is elfogyott.