13° Budapest
2025 augusztus 23., szombat

Gazdaság

Minden hír

4 héttel, 1 nappal ezelőtt

Felcsúton mindent megtesznek, hogy teljesítsék Orbán álmát – a Fradinál szintén, bár ettől Kubatov a legkevésbé boldog

Az Újpest ezzel szemben fittyet hány az ötmagyaros szabályra, külföldi játékosokkal erősíti meg a keretét és megcélozza a dobogót. Az NB I. rajta előtt megnéztük, hogyan viszonyulnak a csapatok az MLSZ magyarosítást ösztönző szabályához.

4 héttel, 1 nappal ezelőtt

Roham indulhat a panellakásokért a kedvezményes állami hitel miatt

A panellakások amúgy is népszerűek a fiatalok körében, a kedvezményes hitellel pedig (jelen állás szerint) alacsonyabb lenne a lakáshitel törlesztője, mint a bérleti díj.

4 héttel, 1 nappal ezelőtt

A Revolut megint lazított a magyarországi kriptokorlátozásain

A Btk. szigorítására első körben minden szolgáltatást befagyasztottak Magyarországon, aztán legalább a kivételt lehetővé tették, és immár lekötni (stake-elni) is lehetséges.

4 héttel, 1 nappal ezelőtt

Hivatalosan is Európa-bajnok a hazai infláció? Na, ennek a háromszorosát érzékeli

A háztartások fogyasztásának felfutásától várta a kormány, hogy a gazdaság lendületbe jön. Hiába próbálják mesterséges eszközökkel lefojtani az árak emelkedését, az inflációs várakozás alig mérséklődik. Miért nem bír Nagy Márton az inflációval?

4 héttel, 1 nappal ezelőtt

Közel lehet az EU–USA-vámmegállapodás, japán stílusban, de Tokiótól Trump nagy árat követelt

Ahogy Japán, az EU is 15 százalékos alapvámról akar megegyezni az USA-val. De Tokió egy hatalmas befektetési csomagot is bedobott az egyezségbe.